2013. január 23., szerda

Disznóölés menü

Falu helyen rendszerint télen a karácsony előtti, illetve a januári hideg napokban a parasztháztartások egyik legnépszerűbb tradíciója, a disznóvágás vagy disznóölés. Ha már egyszer falura költöztünk mi is tervezünk adni a tradíciónak a következő hétvégén.

2013. január 21., hétfő

Rántás

Mivel a  habarásnak nagy sikere van a blogon, gondoltam felteszem a rántást is. Én ezt a két sűrítési eljárást tanultam, leginkább a habarást alkalmazom.

Lássuk, hogyan készül a rántás:

Egy kevés zsiradékot(étolaj, vaj, zsír...) elkezdek hevíteni egy lábosba, majd attól függően, hogy milyen sűrűre szeretném az ételt lisztet adok hozzá, amelyet egy kanállal, vagy habverővel elkezdek keverni. Természetesen egy főzelék több zsiradékot is igényel, nem csak több lisztet.
A lisztet addig kell pirítani, amíg zsemle színű nem lesz (legalábbis nekem mindig ezt mondták).
Ha lett egy kis színe, akkor vagy fel is öntöm hideg vízzel sűrű kevergetés mellett, vagy félrehúzom a lángról és 1-2 kiskanál pirospaprikával ízesítem, elkeverem és csak ezt követően öntöm fel vízzel.
Ha a rántást elkevertük a vízzel (1-2 dl víz elég) hozzáadjuk a rántani kívánt ételhez és jól elkeverjük. Forrástól számított legalább 5 percig szükséges az ételt főzni.

A következő pár pontra érdemes odafigyelni.

  • A rántás pirítási fokától függően más és más ízt ad az ételnek. (főleg ha odaég) :D
  • A forró rántást hideg vízzel felöntve keverjük ki.
  • A rántást mindig keverjük csomómentesre.
  • A rántással készült ételt, a sűrítés és felforralás után, még legalább 5 percig forraljuk.
  • Miután az ételt berántottuk, sűrítettük az könnyen leéghet, ezért gyakran kavargassuk. 

2013. január 1., kedd

2013

Minden kedves olvasómnak, követőmnek Nagyon Boldog Újévet Kívánok!