s ágyunk satujába fogva
az álomgyárban szorgosan
szerel össze az éjszaka
reggelre naprakészen
még kicsit csikorogva
de megyünk a köszörűk alá
üdén és frissen olajozva
***
Vannak kiáltások
amiket nem hall meg senki
csak belül visszhangoznak
keresik a kiutat a sivatagból
szó-karavánként oázisomban
meginognak az órákká épített
légies percek
lassan omló kártyavárként
temetnek el
a vajúdó versek
***
Amikor felhúztuk a gyűrűt
és bekötött szemmel elrugaszkodtunk
a csipkés szélű szirtről
nem is sejtettük a mélységet
s most hogy lassan vége
a szabadesésnek
már látom ringani hajóink
a sirályhangú kikötőben
leeresztett vitorlákkal
büszke fregattok
rozsdás vasmacskákkal
***
Ugye hallottad már a bűnt
sikoltani hangtalan mikor éjjel
felriadtál levegőért kapkodva?
ordíthatsz de hasztalan
a kemény szavak
úgyis csak szétmállanak a falakon
***
Homokdűnéket építek
nap mint nap az emlékeimből
de álmomban
szétpergeti őket a szél
ne búsulj kedves
hogyha minden dugába dől
a hosszú évek
akkor is gyöngyöket érlelnek majd
a bánat porszemeiből
***
A sugárhajtású gyermekkor
lezuhant a hétköznapok közé
kormos ívet húztak a szárnyak
míg földet értek
a kiömlő kerozint
begyújtotta az elmúlás szikrája
így porladtak el az évek
önmagam várójában ülve
fáradt lábam
hideg kockakőre lógatom
s bosszúsan nézem
hogy a szemközti táblán
épp most törölték
az összes járatom
Tóth Roland
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése