Párába merült fa a csendes völgyben,
lassan hint a földre selymes takarót,
bodor szél keringeti körbe-körbe,
köd partjain ringat sápadt fény-hajót.
Hűvös csókja borongós ősz-temető,
álmodó magokat perget szét a fagy,
elment már a nyár a hűtlen szerető,
hideg eső veti puha ágyukat.
Nem húz fecske-kondenzcsíkot az égre,
megroskad a fű hideg lába alatt,
visszanéz a dérrel fújt hamvas képre,
felhőkből bont csipkés, fehér szárnyakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése