2012. október 8., hétfő

Tejszínes-spenótos rakott krumpli

Gondoltam, ebbe most nem lesz darát hús(minden ilyesmibe szoktunk tenni), persze meg is kaptam, hogy mi az hogy hús nélkül fog készülni egy rakott étel, hát nem vagyunk mi vegák. Azért miután megkóstoltuk az elkészült kreálmányt nem volt hiszti emiatt. :) Legközelebb lehet, hogy egy kis gombát még csempészek bele.

Tejszínes-parajos rakott krumpli

Hozzávalók:

6 közepes szem krumpli
40 dkg friss spenót (a kertből)
3 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
olíva olaj

bors
3 dl tejszín
1 dl tej

Elkészítés:

A krumplit meghámoztam és vékony szeletekre vágtam. A spenótot megfonnyasztottam a kockára vágott vöröshagymával egy kevés olíva olajon. Amikor a paraj kicsit összeesett rányomtam a fokhagymákat és egy kicsit pirítottam még, majd felöntöttem a tejszínnel és a tejjel, fűszereztem.
Kivajaztam egy tepsit és bele rakosgattam egy adag szeletelt krumplit, ezt követően mertem rá egyet a spenótos öntetből és egy újabb réteg burgonya szelet következett. Ezt addig műveltem, amíg elfogytak az összetevők. A végén még pár fokhagyma szeletet rászórtam. 180°C sütőben 40-50 percig sütöttem, majd a végén bekapcsoltam a légkeverést még egy 5 percre.

Sütés előtt

Sütés után





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése